Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy milyen, az egész világot megrengető popkulturális események történnek majd 2018-ban. Azt viszont pontosan lehet tudni, hogy idén milyen emlékezetes visszatérések, premierek ünneplik majd a 10. évfordulójukat.

Mintha csak tegnap lett volna, pedig már egy évtizede annak, hogy Robert Pattinson csillogó bőrű vámpírként beleszeretett Kristen Stewartba. Igen, 2008-ban volt, hogy moziba került az Alkonyat első része.

Most arról írtunk, hogy Beyoncé idén bepótolja a tavaly elmaradt Coachellás fellépését. Nem is olyan régen pedig még a várandóssága volt a legfontosabb téma az énekesnő körül. 2008-ban viszont arról szóltak a hírek, hogy feleségül ment Jay-Z-hez, illetve megjelent az I Am Sasha Fierce című albuma, amin nem kisebb sláger szerepelt, mint a Single Ladies.

Britney Spears állandó Las Vegas-i műsora most ért véget. Ezt megelőzően, 2008-ban nagyon mélyről kellett visszatérnie. Ott voltak a gyermekelhelyezési perek, aztán az, hogy kórházba került, de végül csak az övé lett a 2008-as év, amikor kijött hatodik albumával, amiből 4 millió példányt adtak el az egész világon, és ezzel Britney Spears Guinness rekordot döntött, mivel ő lett a legfiatalabb női előadó, aki 5 albummal az első helyen debütált az Amerikai Egyesült Államokban.

Idén lesz 10 éve, hogy Carrie Bradshaw, Samantha Jones, Charlotte York és Miranda Hobbes egy mozifilmben tértek vissza a rajongók legnagyobb örömére. A közönség nagyon vágyott rá, hogy az 1998-ban indult, majd 2004-ben véget ért sorozat valamilyen formában folytatódjon, mert a 65 millió dolláros költségvetésű filmnek 415 millió dolláros bevételt hozott. Úgyhogy minden szempontból megérte megfilmesíteni Carrie és Mr. Big kissé szövevényes házasságkötésének történetét.

2008-ban robbant be Katy Perry megaslágere is, az I Kissed a Girl. A dallal kapcsolatban nem is olyan régen nyilatkozta az énekesnő, hogy amikor még fiatalabb volt, akkor volt ott más is, nem csak csók.

Végül, de nem utolsó sorban: 10 éve volt, hogy Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett.

via GIPHY