horoszkóp
IMG 8665

Schobert Norbert halottnak tettette magát, mert csúnyán néztek rá

2018.02.03. 12:43

Schobert Norbert az ATV #Bochkor című műsorának vasárnap esti adásában számolt be arról, hogy 14 évvel ezelőtt halottnak tettette magát. A történet szerint, amelyet a 24.hu idéz, Olaszországba ment síelni a barátaival, de mivel síelni nem tudott, inkább egy másik sportágat, a snowboardot választotta, hátha abban majd remekelni fog. De nem. 

„Azt gondoltam, hogy mivel tudok wakeboardozni, a síelés helyett inkább snowboardozni fogok. A két sport nem ugyanaz, mert máshova kell a súlyt helyezni. Amikor felálltam a fekete pályára, hátradőltem a félelemtől, és elkezdtem egyre gyorsabban siklani. Előre kellett volna dőlni, hogy tudjam irányítani, de nem tudtam. Amikor már mentem vagy nyolcvannal, tudtam, hogy át fogok ölelni a pálya mellett egy kéményt, nagyon durva lesz a dolog. Erre fogtam, és eldobtam magam. Levágtam az éket, csúsztam hanyatt a földön, éreztem, hogy nagyon gyorsan megyek. Láttam, hogy a pálya szélén boldogan beszélgetnek és kávéznak az olaszok.”

Becsúsztam a lábuk közé, elrepültek a kávék mindenhova. Éreztem, hogy nagyon dühösek, úgyhogy feküdtem üveges szemmel, halottnak tetettem magam. Megvártam, amíg elrohantak segítségért, és gyorsan elmenekültem a helyszínről

- számolt be a körülményekről Schobert. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Schobert Norbert halottnak tettette magát, mert csúnyán néztek rá

Snowboardozás közben történt a kellemetlen élethelyzet, amelynek megoldását egyedül ebben látta.

27 · Feb 03, 2018 12:43pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments