A Blikk arról ír, hogy Shane Tusupnak van egy kis bírósági ügye. 2017 áprilisában a debreceni országos bajnokságon történt, hogy a medence mellett lökdöste és halálosan megfenyegette az Iron Aquatics akkori skót edzőjét, Darren Wardot. Tusup azért borult ki, mert az edző nem nevezte be a versenyre a férfi váltót. Ekkor szakadt ki belőle, hogy 

„Te barom, ha még egyszer ilyet csinálsz, megöllek!"

Az edzőtől később megváltak. Ward munkaügyi és személyiségi jogi pert indított Hosszú Katinkáék cége ellen. Előbbit illetően perel kívül megegyeztek. A személyiségi jogi perben március 8-án lesz ítélet. A kirúgott edző nem követel pénzt, csak annyit kér a bíróságtól, állapítsa meg, Shane Tusup és az Iron Corporation megsértette a személyiségi, az emberi méltósághoz, becsülethez és jó hírnévhez fűződő jogait.

Szintén Blikk: Nádai Anikó exe besegít a közös gyerekük nevelésébe. Sőt, Anikó úgy gondolja, hogy most még jobb is a kapcsolata Kovács Dániel Richárddal, mint régen.

Ma sokkal jobban működik a kapcsolatunk, mint amikor együtt voltunk. Bármikor számíthatunk egymásra, barátok lettünk. Patrik után megfogadtam, hogy nem lesz több gyerekem. Ilyen szépet, okosat, jót amúgy sem tudnék még egyet szülni, akkor meg minek belevágni

Más

Gergely Róberték válnak, írja a Bors. Nincs szó harmadik félről, veszekedésről, haragról, kibékíthetetlen ellentétekről. A 10 éve tartó kapcsolat végének oka, hogy Gergely Róbert már nem szívesen vágna bele egy új családalapításba. Ezért elválnak, de azért barátok maradnak Némedi.Varga Tímeával.