Ezen a borongós, visszataszító, szürke, hideg napon is jó reggelt kívánunk, ez itt a lapszemlénk, fogadja szeretettel! 

Kezdjük is azzal, amely rámutat Hosszú Katinka és Shane Tusup jelenlegi kapcsolatára. A Blikk egyik fotósa csinált a párosról egy képet a Duna Aréna előtt, ami azért váratlan fordulat, mert már hónapok óta nem volt példa rá, hogy a házaspár egy közegben mutatkozzon, szóval erre most jól rá lehetett csodálkozni. A lap szerint egészen elképesztő, de a páros kedélyesen beszélgetett egymással, és barátinak tűnt a viszonyuk. 

Kiszúrták továbbá, hogy Tusup még hordja a jegygyűrűjét, ami nyilván váó, pedig azt is jelentheti, hogy megszokta, és még el sem váltak. Hosszú Katinka nagypapája ettől függetlenül hiszi, hogy egyszer kibékülnek. 

Mit írnak még a lapok? 

  •  Majka nagy sikerű koncertet adott a Budapest Arénában, és már az sem zavarja, hogy a rádiók nem játsszák a dalait. „Büszke vagyok magamra” - nyilatkozta a Borsnak.
  • Hiába az orvosok tanácsa: komoly döntést hozott a 33 hetes terhes Luxus Vivien”-címmel ír arról a Blikk, hogy a Feleségek luxuskivitelben című műsorból ismert Vasvári Vivien 33 hetes terhesen még repülővel utazott el nyaralni. Állítólag ki volt merülve, és pihenni akart. A lap, a cím ellenére azt is hozzáteszi, hogy a nő orvosai áldásukat adták arra, hogy a terhességnek ebben a szakaszában repülőre üljön. 
  • Kulcsár Edina pedig valakiben valamiért valamekkorát csalódott, szúrta ki a 24.hu