A Blikk úgy tudja, hogy Nádai Anikó és a helikopterezéséről elhíresült VV Aurelio Caversaccio pár hete arra jutottak, hogy ugyan szeretik egymást, annyira nem, hogy ez egy komoly kapcsolathoz elegendő legyen. Ugyan a szakításuk hírét sem a menedzsmentjük, sem ők maguk nem erősítették meg (bár az ellenkezőjét sem állították), ezért egyelőre csak a szokásos, nagyon közeli forrásokra lehet hivatkozni, akik azt is kiszúrták, hogy lekerültek kettejük közös fotói az Instáról. (Egyet azért még fennhagytak).

A páros elsöprő szerelméről decemberben írt először a sajtó. Akkor megfogadtak egymásnak mindent, Aurelio azt, hogy számos módon fejezi majd ki Anikó iránt táplált érzéseit, párja pedig a szókincsén tervezett javítani. Nem tudjuk, mi valósult meg ezekből az elmúlt három hónapban, de talán egyszer kiderül.

Ahogy az is, hogy a források tényleg elég jól értesültek-e, vagy semmi nem igaz az egészből. 

Mi történt még a magyar celebvilágban?

  • Istenes Bence pár hét múlva kezdi forgatni a Survivor új évadát, amit iszonyúan vár, ugyanakkor álmatlan éjszakái is vannak tőle, mert megint csak a neten keresztül láthatja majd a családját hónapokon át. (Blikk)
  • Gönczi Gábornak egyetlen dilemmája volt, hogy elvállalja-e a szereplést a Nagy Duettben Erdélyi Tímea mellett. Attól tartott, hogy a másfél éves kisfiától és a párjától veszi majd el ezzel az időt, de végül rájöttek, hogy a hétvégében nem csak vasárnap, hanem egy szombat is van. (Bors)