horoszkóp
john travolta és tom cruise (1)

John Travolta és Tom Cruise rühellik egymást - állítja egy ex-szcientológus

2018.04.16. 14:42

Hosszú riportot közölt a Daily Mail egy Brendan Tighe nevű férfival, aki azért érdekes, mert a Szcientológia Egyházban született és éveken keresztül biztonsági őrként dolgozott Tom Cruise és John Travolta mellett. A férfi elmondása szerint a két színész között hatalmas rivalizálás van, és azt sem titkolják, hogy utálják egymást. Ennek egyébként különösen Travolta adja jelét, hiszen ő korábban csatlakozott az egyházhoz és Curise felbukkanása óta úgy érzi, kitúrták a helyéről.

Tighe úgy fogalmaz: mielőtt a Mission Impossible filmek színésze megjelent, Travolta azt gondolta, hogy ő az egyház vezetője, David Miscavige, kedvence. Ám mikor Crusie csatlakozott egyértelművé vált, hogy Miscavige számára ő fontosabb, mint Travolta. Ez pedig az egykori biztonsági őr szerint a külső szemlélő számára is érezhető.

Travolta soha nem kapott semmit ingyen, senki nem ad neki abszurd ajándékokat, mint például egy repülőhangárt vagy egyedi tervezésű motorokat

– magyarázta a lapnak Tighe, aki azt is hozzátette a legnagyobb csapás 2008-ban érte a Ponyvaregény színészét, mikor Miscavige az egyház legrangosabb kitüntetésével jutalmazta Cruise-t, egy olyan éremmel, amit az kap, aki a legelkötelezettebb híve a szcientológiának. Travolta pedig korábban meg volt róla győződve, hogy ez a cím őt illeti.

Tighe elmondása szerint azonban nem szabad azt hinni, hogy csak Travolta támadná a riválisát és fejezné ki nyíltan az ellenszenvét iránta. Az ex-szcientológus azt mondja, a két híresség közti nyílt háború egyik egyértelmű jele volt, hogy Cruise nem hívta meg Travoltát az esküvőjére, mikor 2006-ban összeházasodott Katie Holmesszal.

A lap megkereste a két színészt is az ügyben, akik sem személyesen se a szóvivőjükön keresztül sem reagáltak semmit.

A most 37 éves Tighe egyébként 2011-ben hagyta el az egyházat miután konfliktusba került a feletteseivel. Nagyjából vele egy időben az apja is kilépett, ám az édesanyja és a testvére maradtak. A férfi szerint ők életük végéig a szcientológusok között fognak élni.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
John Travolta és Tom Cruise rühellik egymást - állítja egy ex-szcientológus

Főleg Travolta az, aki féltékeny a Mission Impossible filmek színészére.

4 · Apr 16, 2018 02:42pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments