Fogadja nagy szeretettel ma délelőtti lapszemlénket!

D. Tóth András 14 év után úgy határozott, abbahagyja a tévézést. Döntésének két oka van: a családi élet és a feleségével közös videógyártó vállalkozása, amelybe a tévézés mellett nem tudna annyi energiát fektetni, amennyit szeretne. 

Nagyon szerencsés vagyok, hiszen szinte minden hírműsorban dolgozhattam. Gyakornokoskodtam a Fókusznál, majd miután azt gondoltam, inkább a híradó az én műfajom, azonnal be is dobtak a mélyvízbe. Ez még 2004-ben volt.

Pár évvel később készítettem riportokat a XXI. századnak, a Házon kívülnek és a Fél Kettőnek is, utóbbiaknak műsorvezetője is voltam, majd a riporterkedés mellett a híradóban képernyőre kerültem, így megismert az egész ország

- nyilatkozta a Bestnek a (most már ex) műsorvezető. 

Mit írnak még a lapok? 

  • Jelenleg három terhes nő szerepel a Nagy duett című műsorban: Nagy Adri, Csobot Adél és Kollányi Zsuzsi, aki élő adásban jelentette be a hírt. Nos, a Bors hosszasan fejtegeti a lényeget, miszerint a három kismama testi épségéért orvos felel a helyszínen. (Bors)
  • Novozánszki Fanni holttestét már nem a Fertő-tó környékén, hanem a Duna valamelyik szakaszán keresik tovább. Fanni anyukája abban reménykedik, hogy lánya még mindig életben van. (Blikk)
  • Liptai Claudia már tudja, milyen lesz az esküvői ruhája (letisztult, olyan, ami az egyéniségét is tükrözi, és amiben nem kell feszengenie). Lánya lesz a koszorúslánya, akinek Liptai szerint minden adottsága megvan ahhoz, hogy egyszer a divatvilágban dolgozzon. (Blikk)