Szombat reggel a Bors szállította a legerősebb cikket, amiben arról írnak, hogy Rippel Feri lekövérezte Tóth Verát és Király Lindát. Ráadásul tette ezt egy nyilvános eseményen, az Inspiráló Nők nevű rendezvényen (ott, ahol Sarka Katáról és Rogán Cecíliáról ez a csodás fotó is készült ).

Ezen az estén a két énekesnő együtt lépett fel, de még mielőtt felmentek volna a színpadra, a pultnál lecsapott rájuk a ketogén diéta hazai nagykövete, aki állítólag azzal rontott rájuk, hogy 

nem igaz, hogy az énekesnők nem akarnak jobb nők lenni, mint most és reméli, hogy tudják, ezzel a túlsúllyal, amivel élnek, betegek. Majd felajánlott a nekik, hogy 300 ezer forintért csinál nekik diétás és edzéstervet, ami szerinte tök jó beruházás, egy egészséges életért cserébe.

Az énekesnők reakciójáról annyit lehet csak tudni, hogy - érthető módon - teljesen lefagytak és később sem kívánták kommentálni az esetet. Rippel azonban készségesen elmondta a lapnak, hogy ő aztán senkit nem akart megbántani, tiszteli az énekesnőket, ő csak segíteni akart, hogy egészségesebb életet élhessenek.

Amiről pedig Rippel úgy tűnik nem tud - vagy inkább nem kíván tudomást venni, hiszen aki olvas újságot értesül ezekről -, hogy Tóth Vera már rég, a segítsége nélkül egészségesen él és egyébként 32 kilót adott le, mióta gyomorgyűrűt rakatott be, emellett pedig keményen edz és diétázik. Király Linda pedig 2014-ben hozta nyilvánosságra, hogy súlyproblémáinak betegség az oka, alultermel a pajzsmirigye.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Rippel Ferenc durván megalázta Tóth Verát és Király Lindát a súlyuk miatt

A ketogén diéta nagykövete állítja, ezzel csak segíteni akart.

114 · May 12, 2018 08:52am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments