horoszkóp
GettyImages-946417964 master

Beyoncé vett magának egy templomot

2018.05.21. 13:19

Nem tudni, mit szeretne kezdeni az énekesnő egy 697 négyzetméteres, chicagói templommal, mindenesetre látszólag nem tud nélküle élni, ezért szépen megvásárolta. 

Ez itt a templom.
Ez itt a templom.

A több mint száz éves épületet nagyjából 850 ezer dollárért (~ 230 millió forintért) árulták, szóval a hülyének is megérte. Beyoncé templomát (most már nyugodtan nevezhetjük így) az 1900-as évek elején építették, de mivel a tagjai már évek óta elhaláloztak, az utóbbi időben üresen állt. 

Tehát adta magát a gondolat, hogy kezdeni kéne vele valamit, hogy mit, azt azonban egyelőre csakis az énekesnő tudhatja. Ha esetleg egyházat szeretne alapítani, aligha esne nehezére a térítés, de ha csak szívesen újraforgatná a Kísértés két szólamban (The Fighting Temptations) című filmjét, arra is alkalmas lehet.