A heti trendben próbáljuk általában a hét legfontosabb divateseményét szemlézni, de most nemhogy a hét, hanem az évszázad divateseménye kerül sorra. Ezt nem mi mondjuk, hanem az egész apropójául szolgáló film, az Ocean's 8 magyar alcíme, ami:

Az évszázad átverése.

De persze az amerikai alkotók is próbálták minél inkább a csúcs fölé pozícionálni ezt a filmet. A szerepeket a legmenőbb fiatal és nagyöreg hollywoodi színésznők játsszák, és hát tudjuk, mennyire menők mostanság a csak női szereplőkkel készült filmek. A sztori cselekményének középpontjában pedig egy vörösszőnyeges esemény áll, a Met Gála, szóval a filmpremiernek nagyjából az évszázad legnagyobb durranásának kell lennie ahhoz, hogy a bemutató hozza azt a felhajtást, ami a film reklámkampánya szerint ennek az alkotásnak kijár.

Az Ocean's 8-nek már a címe is tartalmazza, hogy nyolc nő játssza a nyolc főszerepet, a heti trendben viszont mindig csak hat hely szokott lenni, tehát kettő asszonyt ki kellett golyóznunk a gárdából. Nem volt nehéz kiválasztani, hogy ki legyen az a kettő: egyrészt Helena Bonham Carter régebben extravagáns stílusáról volt ismert, de itt egy totál uncsi kisfeketében jelent meg, másrészt Mindy Kaling ugyan legalább mintha megpróbált volna villantani, de nem igazán állt jól neki ez a nyilván dívásnak szánt ruha, amiben díva helyett inkább úgy nézett ki, mintha belegabalyodott volna a sötétítőfüggönybe.

Szóval nézzük inkább a többieket.

Sandra Bullock

Azzal a szókombinációval kell kezdenünk, hogy Ellie Saab Haute Couture, már ha ez önnek mond valamit. Természetesen nem baj, ha nem, a márkanév nélkül is könnyen el tudja dönteni az ember, hogy van-e olyan drámai és lenyűgöző ez a vállban tollas esélyi, mint ami erre az alkalomra dukál. A mi válaszunk sajnos egyértelmű nem, a frizura a legnagyobb jóindulattal is legfeljebb uncsi, de természetesen nem gondoljuk, hogy a mi véleményünk többet érne az önénél: nézze végig a képeket, és legalul szavazzon a kedvencére, ha Sandra Bullock lesz az, akkor őrá!

Cate Blanchett

Namost Cate Blanchett nemcsak ezen az eseményen jelent meg  a héten, hanem egy díjkiosztón is éltette az Ocean's-sorozat korábbi részeiben szereplő George Clooney-t. Itt viselte a fent látható, műtetkós ruhát, ami valami egészen bizarr húzás volt a részéről. De ha a képre kattint, megnézheti Blanchett premierezős szettjét is, egy flitterekkel kivarrt Missoni-kreációt, ami félúton van a szmonking és a dzsoggingszett között.

Sarah Paulson

Lehet, hogy nincs benne logika, de az isteni Sarah Paulsontól is két összeállítást mutatunk. A fenti egy nyárias, übernőies ruha jópofa övvel és mégjobbpofa karkötő-fülbevaló-szettel. Sarah Paulson a szerepeiben is totál át tud alakulni, hát ezt teszi a vörös szőnyegen is, mert a filmpremieren pedig egy neonzöldes-sárgás rojtkollekcióban volt, amit a Pradánál terveztek.

Awkwafina

Awkwafina az, akit nyilván azért választottak be a szereplőgárdába, hogy a nagy sztárok mellé hozzon egy kis frissességet, ő legyen a menő, fiatal, ismeretlen, de tehetséges kiscsaj. Awkwafina a színészkedés mellé rappel is, de ezt nem találtuk volna ki ebből a kísértetjelmezesen minimalista ruhából, ami menőnek menő, de filmpremieren kívül ugyanolyan jól passzolna mondjuk egy sima hétköznapra is. A csillogó szemsmink jelzi egyedül, hogy azért Awkwafina is tudja, hogy hol van, csak nem szeretné túlspilázni.

Anne Hathaway

Még szerencse, hogy Anne Hathaway az Instagramon előre szólt, hogy nem terhes, csak most egy pár kilót felszed magára egy szerep kedvéért, mert egyébként ettől a sátorszerű Jean-Paul Gaultier-ruhától tutibiztos beindultak volna a találgatások. De Anne Hathaway azt mondja, hogy aki szerint ez nem jó, annak úgy kell, ő ilyen testben is jól érzi magát, és azt vesz fel, ami megtetszik neki. Speciel ez a ruha nekünk is eléggé megtetszett, szóval nem csodáljuk, hogy felvette, főleg most, hogy a terhesség/hízás témája már előre tisztázva van.

Rihanna

Ki a legjobb?

És nézzünk Rihannától is kettő ruhát egyszerre, merthogy ő is volt forgalomban ezen a héten a filmpremieren kívül. Szerdán egy alapítványi gálaesten egy olyan ezüstös kabátruha volt rajta, ami azt az érzetet kelti az emberben, mintha nem lenne alatta semmi – közben mégis lezser és elegáns anélkül, hogy különösebben obszcénnak tűnne. Rihanna filmpremieres ruhájának külön posztot szenteltünk az esemény után közvetlenül, és a szavazásból úgy tűnik, hogy olvasóink szerint a leginkább tölcsérvirágra emlékeztet a ruha. Na de most azt is meg lehet mondani, hogy tetszik-e. Ha még nem tette volna meg, kérjük, klikkeljen egyet a szavazógépben!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ocean's 8 – Az évszázad átverése a vörös szőnyegen

A legmenőbb színésznők a legmenőbb krimifilmsorozat legmenőbb részéből: durrant-e akkorát a premier, mint kellett volna? Nézzük, kinek igen. Fontos: Anne Hathaway NEM terhes!

21 · Jun 10, 2018 04:02pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments