Szinte pontosan egy éve történt a manchesteri terrortámadás, mikor robbantás történt Ariana Grande koncertjén, amiben 23 ember meghalt. A tragédia pedig nemcsak az elhunytak hozzátartozóira van hatással mind a mai napig, hanem mindkenkire aki jelen volt. Köztük az énekesnőre is, aki a brit Vogue-nak beszélt arról, hogy az eset óta poszttraumás stressz szindrómában szenved.

Ez egy szorongásos zavar, ami valami traumatikus élmény miatt alakul ki, gyakran állandó félelemérzéssel, pánikkal és az eset rendszeres újraélésével jár. 

Grande elmondása szerint nemcsak együtt élni nagyon nehéz ezzel az állapottal, hanem beszélni sem könnyű róla. mint mondja azért, mert sokszor úgy érzi, mások akkora veszteséget szenvedtek a terrortámadás miatt, hogy neki inkább meg se kéne szólalnia.

Ez a hallgatás egyébként szintén jellemző azokra, akik PTSD-ben szenvednek, gyakran nem beszélnek senkinek a tramumáról és az érzelmeikről, ami miatt depresszióssá válhatnak. Grande is azt mondja, sokáig ő se nézett szembe az állapotával, csak azt követően látta be, hogy PTSD-je van, miután többen felhívták rá a figyelmét.

Ezzel együtt az énekesnő az interjúban arról is beszélt, hogy már hosszú ideje szenved a szorongástól is, ami akkor volt legkínzóbb, mikor véget ért a tavaly turnéja, aminek a során a terrortámadás is történt. Elmondása szerint az eset után pszichológushoz fordult, emellett pedig a művészetében próbálja kiadni magából az érzéseit és enyhíteni szorongását.

Grande ezzel az interjúval csatlakozott azon hírességekhez, akik nyíltan beszélnek lelki problémáikról, hogy így is ösztönözzék a rajongóikat, arra hogy merjenek segítséget kérni, és hogy ezzel is segítsenek véget vetni a pszichiátriai betegségek stigmatizálásának. Már több magyar híresség is előállt a történetével, pár hete a youtuber, Szirma Gergő beszélt egy videóban a problémáiról, és Cinthya Dictator is megosztotta a követőivel, hogy befeküdt a pszichiátriára.

Forrás: People