Gisele Bündchen a napokban adott mélyinterjút a Vogue-magazinnak, amely során többek között arról is kérdezték, hogy mi a véleménye a modellek új generációjáról. Itt azokra a lányokra gondoltak, akik az Instagramot használják arra, hogy minél nagyobb hírverést csapjanak maguknak és a projektjeiknek. 

A 37 éves szupermodell azt válaszolta, ő kizárólag naplementét ábrázoló fotókat lenne hajlandó posztolni, amivel nyilván nem érné el azt a hatást, amit a közösségi médiával szinte egyszerre lélegző fiatal nők elérnek. 

Hogy őszinte legyek, ez már nem az én generációm. Idősebb vagyok és bölcsebb. És egyszerűen képtelen lennék úgy reklámozni magam, ahogy azt a mai lányok teszik.

Nem tudni, mi történt az interjú megjelenése után, mindenesetre a fenti kijelentéséért Bündchen egy kimerítő Twitter-bejegyzésben kért bocsánatot mindenkitől.

Bocsánatot kérek a legutóbbi Vogue-ban megjelent félreérthető kijelentésemért. Csupán az volt a szándékom ezzel, hogy rávilágítsak: én egy korábbi generációhoz tartozom, ezért annyira nem értek a technológiához, és csodálom a mai fiatalokat, akik ilyen hozzáértéssel kezelik a közösségi médiát. Sosem gondoltam magamról, hogy okosabb vagyok másoknál, és hiszem, hogy mindannyian képesek vagyunk a fejlődésre. 

Bündchen Instája egyébként tényleg nem igazán felel meg a mai, önpromózó trendeknek, és tényleg tele van zsúfolva naplementés (!), családi képekkel. 

( Just Jared