horoszkóp

Nem túl jövedelmező munkára vetemedett Király L. Norbert, hogy fizetni tudja a gyerektartást

2018.06.21. 08:25

Noha szinte minden hétvégén fellép valahol a 2010-es X-Faktorból megismert Király L. Norbert, mégsem tudja fizetni a gyerektartást, amelyre a bíróság kötelezte őt. A Story magazin számol be a szomorú élethelyzetről, és arról, hogy emiatt állandó munkát kellett vállalnia az énekesnek, ezért napi nyolc órában, sofőrködésből gyűjti össze a havi 25 ezer forintot, amelyet gyermeke anyjának kénytelen átadni. Ebből pedig az is kiderül, hogy a sofőrködés nem a legjövedelmezőbb szakma a világon, és lehet, hogy jobban járt volna, ha ingatlanos marad

51-vv1-IMG 3787

NÉZZÜK, MIRŐL ÍRNAK MÉG A LAPOK! 

  • A nemrégiben visszavonult Gáspár Győzőt gyanúsítják ezzel-azzal, de a sikkasztás vádja alól most felmentették. A tavaly lefoglalt közel kétszázmillió forint értékű készpénz és aranyékszerek ügyében azonban még folyik ellene büntetőeljárás. (Blikk)
  • Kovács Kokó Istvánnak nemrég született meg harmadik gyereke, Zalán, akivel saját elmondása szerint sokkal többet törődik, mint a most 22 és 24 éves fiaival valaha. (Bors)
  • Kozsó nem tudja, mikor, de valamelyik amerikai turnéja során feleségül vette egy rajongóját. A VIP-szektorban történt, hogy a Samantha álnevű nő odament hozzá, majd meglepetésszerűen átölelte, és megpuszilta. Miután a szikra átpattant kettejük között, majd a harsonák és üstdobok is kizengték magukat Kozsó lelkében, beszélgettek még pár órát, majd összeházasodtak. A kapcsolatnak már vége, de néha beszélnek telefonon. (Story) 
  • Novozánszky VV Fanni ügyében az FBI azzal segített, hogy profilozta a lehetséges gyilkos személyiségét. Ez alapján megállapíthatók a motivációi, az észjárása kikövetkeztethető, és az alapvető tulajdonságai is megismerhetők. Ezt folytatták most le a gyanúsított B. Lászlón, de hogy milyen eredményre jutottak, az nem derül ki a Bors cikkéből. 
  • Paudits Béla nem akarta, hogy eltemessék, mégis eltemetik. (Story)
  • Kovács Ákos nyolc órán keresztül írta le a nevét önéletrajzi könyvének dedikálásán. (Bors