horoszkóp
IMG 7034

Istenes Bence nagyon jó állást kapott Németországban - hírek kávé mellé

2018.06.26. 07:41

Csupa csupa izgalom lapszemlével köszöntjük ezen a hűvöskés reggelen! Az első hírünk rögtön Istenes Bencéről szól, aki egy év németországi tartózkodás után elég menő állást kapott, ő lesz ugyanis a helyi X-faktor egyik műsorvezetője.

Németországban kicsit más a műsor struktúrája, mint itthon, kevesebb az élő adás, nincsen mentorház, viszont erősebb az online jelenlét. Ami azt jelenti, hogy a tévés műsorvezetés mellett a közösségi média házigazda feladatait is én látom majd el

- magyarázta a Blikknek Istenes Bence, aki egyébként pár napja jött csak haza a magyar Survivior forgatásáról, a Fülöp-szigetekről.

De mi hír van még a bulvárlapokban?

  • Például vevőre talált Klapka György egykori zálogháza. A Blikk értesülései szerint üzlethelyiség 320 millió forintért kelt el és bár a zálogház megszűnik, hasonló tevékenységnek ad majd helyet az ingatlan (bármit is jelentsen ez).
  • Szintén a Blikk információja, hogy Havas Henrik nem megy el az általa indított per első tárgyalására, amit egykori munkahelye, az ATV ellen indított, miután tavaly kirúgták a csatornától.
  • Eközben a Bors Hujber Ferenc után nyomoz, aki hónapok óta eltűnt a nyilvánosság, a barátai és a színésztársai számára. A lap úgy tudja, hogy Hujber ismét külföldön van, az egyik olvasójuk beszámolója szerint pedig egyenesen Londonban, ahol jelenleg pincérként dolgozik.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Istenes Bence nagyon jó állást kapott Németországban - hírek kávé mellé

A magyar tévés egy éve költözött külföldre a családjával és most úgy tűnik, bejött neki a váltás.

16 · Jun 26, 2018 07:41am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments