Lena Headey, aki Cersei Lannistert alakítja a Trónok harcában, nemrég Bear Grylls műsorába kapott meghívást, ahol amellett, hogy életben kellett maradnia a komfortzónáján kívül, beszélgetett is a sztártúlélővel. Így került szóba közük Headey legrosszabb interjúélménye, aminek során annyira csúnyán beszólt neki egy újságíró, hogy azóta sem tudja elfelejteni.

Vannak ezek a díjátadók és olyankor egy csomó embernek kell interjút adnod. Egyszer, héthónapos terhesen, voltam egy ilyen sajtótájékoztatón. A terem tele volt újságírókkal és egyszer csak egy pasas felállt és közölte velem, hogy tök kiábrándító vagyok élőben

- mesélte a színésznő majd hozzátette, hogy férfi nem állt meg ennyinél, ezt követően még azt is közölte vele, hogy parókában sokkal jobban néz ki, mint anélkül.

Ez eléggé megbántott. Hogy lehet ilyeneket mondani?

- tette fel a kérdést Headey a műsorban, aki egyébként nem először beszél férfiakhoz kapcsolódó rossz élményeiről. Korábban ő is egyike volt azoknak, akik előálltak a történetükkel arról, hogyan zaklatta őket Harvey Weinstein. Headey elmondása szerint az egykori producer a Velencei filmfesztiválon próbálkozott be nála egyszer, majd mikor a színésznő visszautasította, akkor minősíthetetlen stílusban őrjöngött és megfenyegette Headey-t, hogy soha senkinek nem mondhatja el a történteket.

Forrás: Fox News