Kanadai otthonában találtak rá Rick Genest holttestére, akit a legtöbben talán Lady Gaga Born This Way című klipjéből ismernek. A People információi szerint a 32 éves férfi öngyilkos lett.

A haláleset az énekesnőt is megrázta, a Twitteren búcsúzott a Zombie Boy néven is ismert modelltől.

Genest 16 éves volt, mikor az első tetoválását csináltatta, és pár éven belül az egész testét kivarratta. Ám ez a Lady Gagával való közös munka előtt sokáig csak hátrányára vált. Egy ideig hajléktalan volt, majd performanszokat kezdett csinálni, vélhetően így került egy francia, Thierry Mugler divatmárka látóterébe, akik 2010-ben készítettek vele egy reklámkampányt. Egy évvel később jött a Born This Way, és innentől felívelt a karrierje. Foglalkoztatták modellként, és szerepelt tévésorozatokban is, az elmúlt időben pedig egy saját zenei albumon dolgozott.

Egyébként két világrekordot is tart a tetoválásival, ő varratta fel a földön a legtöbb rovarmintát,176 darabot, és a legtöbb csontot is, pontosan 139-et.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.