Kirstie Alley is egyike azon színészeknek, akik a '80-as években hatalmas sztárok voltak, manapság pedig inkább csak tévés valóságshow-kban kapnak szerepet és főleg azzal tudják felhívni magukra a figyelmet, ha mindenféle szaftos pletykát kiteregetnek a múltjukból. Ally a napokban péládul a The Sunnak adott interjút, amiben készségesen beszélt kollégája, John Travolta, szexualitásáról és arról, milyen bensőséges viszonyban kerültek a 1989-es Nicsak, ki beszél! című film forgatásán.

A lap riportere rákérdezett Allynél arra, hogy igaz-e a pletyka, hogy John Travolta meleg , mire a színésznő határozottan kijelentette, hogy: nem. A válaszát pedig egyrészt arra alapozza, hogy nagyon jól ismeri a színészt, másrészt arra, hogy a fent említett film forgatása során kis híján összejöttek. Sőt, Ally azt állítja, nemcsak amolyan fellángolás volt köztük, hanem igazán egymásba szerettek abban az időben. Ám végül a szerelmet nem hagyták kibontakozni, mert a színésznő akkor már házas volt és nem lett volna képes fizikailag megcsalni a férjét.

Ez nem egy szexuális kapcsolat volt, hiszen nem léptem volna félre, de vannak a szexelésnél rosszabb módjai annak, hogy megcsalj valakit

- magyarázta a lapnak Ally, majd azt is hozzátette, Travolta végül neki köszönheti, hogy már 1991 óta Kelly Preston férje, ugyanis ő volt az, aki anno figyelmeztette Prestont arra, hogy vonja szorosabbra az akkor még lazább kapcsolatát a színésszel.