Brad Pittnek lassan második otthona lehet a bíróság, hiszen két éve pereskedik volt feleségével, Angelina Jolie-val, a gyermekeik elhelyezése ügyében, most pedig a Katrina hurrikán áldozatai nyújtottak be keresetet ellene. 2005-ben a hurrikán hatalmas pusztítást végzett New Orleans-ban, aminek következtében rengeteg ember elvesztette az otthonát. Brad Pittet pedig annyira megrázta az eset, hogy a bajba jutott családok segítségére sietett. Az egyik segítség, amit nyújtani tudott, hogy a Make It Right nevű alapítványán keresztül új házakat építettet azoknak, akik a természeti katasztrófa miatt hajléktalanná váltak. 

Ám most nyilvánosságra került, hogy a házak szinte lakhatatlanok.

Az, hogy a Brad Pitt alapítványa által gyorsan felhúzott otthonok nem megfelelően készültek el, nem új probléma. A lakók már 2009 óta panaszkodnak arra, hogy a házakban hatalmas gondot jelent a penészesedés, szerkezetileg is problémásak és a vezetékek is folyton meghibásodnak bennük, de a tulajdonosok csak most indítottak pert az ügyben, mert úgy érzik, más módon nem hallják meg őket.

A USA Today információi szerint, az elmúlt években az alapítványtól ugyan érkeztek emberek kivizsgálni a problémákat, ám nem kezdték el a házak kijavítását, ráadásul az állapotfelmérést követően elkészült jelentéseket nem tették hozzáférhetővé a lakók számára. Emellett pedig egy titoktartási szerződést írattak velük alá, hogy megóvják a színész jó hírnevét.

Ron Austin ügyvéd, aki több mint 100, Brad Pitt-féle háztulajdonost képvisel, a lapnak azt nyilatkozta, védenceit éveken keresztül türelemre intették az alapítvány képviselő, ám mostanra elfogyott a türelmük, hiszen a házaik rohamos tempóban pusztulnak. Ráadásul az is egy tévedés, hogy a színész és az alapítvány a házakat ajándékba adta a hurrikán áldozatainak. Nem, a tulajdonosok csak kedvezményes hitelt kaptak rájuk, így jelenleg nem csak rossz állapotú otthonokban élnek, de közben a hitel is fizetniük kell.

A lap természetesen a színészt is megkereste az ügyben, aki a sajtósán keresztül így nyilatkozott:

Az házak átfogó felmérése pont 10 évvel a tragédia után (2015-ben) kezdődött. Hála a Make It Right csapatának, elkezdtük a hibák kijavítását 2018 elején. Teljesen megbízom a munkát végző embereinkben. Megígértem a Lower Ninthon élőknek, hogy segítek nekik az újjáépítésben és ezt az ígéretet szándékomban áll betartani.

Ez azonban már az ügyvédnek és a klienseinek nem elég. Austin a közleményre azt reagálta, 2018-ban már túl késő elkezdeni kijavítani olyan hibákat, amiket a lakók már 2009-ben jeleztek.

Nem tudhatom, hogy Pitt miről értesült és miről nem, de tudnia kellett volna erről. Bizottsági tagként az embernek az is a felelőssége, hogy tudjon az ilyen dolgokról. Ha már kiállsz és csinálsz valami olyat, ami miatt az emberek piedesztálra emelnek, akkor nem sétálhatsz el és dughatod a fejed a homokba, hogy figyelmen kívül hagyhasd, hogy mi történik valójában

- magyarázta az ügyvéd.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a New Orleans-iak ne lennének hálásak a színésznek a segítségért, sokkal inkább az alapítvány több tagját okolják a kialakult helyzet miatt. 

Nem Brad Pittet hibáztatom. Ő nem egy építész, hanem egy színész, aki egyszerűen csak jót akart

- mondta a New Orleans Advocatnak az egyik háztulajdonos.