horoszkóp
09-nemeth kristof-IMG 5808

Németh Kristóf: a fiamat sem alázom meg azzal, hogy hagyom nyerni

2018.10.24. 08:24

A legbátrabb páros című műsor kapcsán ír a Blikk Németh Kristófról és Szikriszt Zitáról, akik igazán komolyan veszik a küzdelmet a tízmilliós fődíjért. A versennyel kapcsolatosan Németh Kristóf azt mondja, mindent belead, nagyon jól jönne neki a pénz. A Barátok köztből is ismert színész ezt nyilatkozta:

A színházi világban van egy mondás, miszerint mindent szabad, csak megsértődni nem. Rá kellett jöjjek, ezt csak mi ismertük.

Még egy mondat arról, milyen elvei vannak Németh Kristófnak a versenyzéssel, illetve a gyerekneveléssel kapcsolatban:

A fiamat sem alázom meg egy teniszmeccsen – vagy ha úszásban mérjük össze a gyorsaságunkat – azzal, hogy hagyom nyerni, majd a háta mögött kibeszélem.

A teljes nyilatkozatot a Blikknél olvashatja el.

Ezen kívül még:

  • Curtis betegség miatt lemondott egy koncertet, de amióta ez szerepelt a Blikk oldalán, azóta eltűnt a Facebookról az erről szóló poszt, feltehetőleg a rajongók negatív reakciói miatt.
  • Máté Gábor, a Katona József színház igazgatója egy emlékiratban arra tekint vissza, amikor a '90-es években haldoklott az édesanyja. A színész-rendező ekkor az azóta szintén elhunyt Albert Györgyi élettársa volt, az újságírónő végig Máté Gábor mellett volt ebben a nehéz időszakban, írja a Blikk.
  • Ördög Nóráék észak-Olaszországban jártak gyermekük születésnapja alkalmából, Ligúriát imádó kollégánk egyik kedvenc helyének közelében, Savonában, ahonnan Gardalandba mentek tovább, ami értelemszerűen a Garda-tó partján van, és egy vidámpark (felnőtt hullámvasútkedvelőknek nagyon ajánljuk a Raptort és a Blue Tornadót).