Pintér Tibor és húszéves barátnője, Frida, nyerték meg a Legbátrabb páros című vetélkedőt, ez pedig nagyon jó apropó volt arra, hogy ismét celebkedjenek kicsit a kiegyensúlyozottnak cseppet sem nevezhető kapcsolatukkal. A Blikk szerkesztőségében a lány elpityeredett, mikor az érzelmeiről kérdezték, a Bors interjúján pedig a pár annyira összeveszett, hogy Frida a beszélgetés közepén fogta magát és elrohant.

Természetesen már megint azt volt a téma, hogy mennyire érzik a tarkójukon a szakítás hideg leheletét, és Tenya ismét elmondta a már unásig ismert mantrát, hogy reméli, sikerül helyrehozni a kapcsolatot, de a jövőt persze nem lehet megjósolni. Frida pedig ahelyett, hogy ezt milliomodszorra meghallgatva elaludt volna, a másik - talán logikusnak is nevezhető - lépéssel reagált: felpattant és elszaladt, eközben pedig a lap beszámolója szerint ezt mondta:

Na jó, én ezt nem hallgatom tovább. Megint csak magadról be­szélsz, engem pedig nem is hagysz szóhoz jutni. In­kább mondd ki, hogy szakítani akarsz, aztán hagyjuk egymást békén, úgyis tudom, hogy erre megy ki a játék.

És hogy erre a Nemzeti Lovas Színház egyszemélyes intézménye hogyan reagált? Közölte az újságíróval, hogy őt igazából már ez a kapcsolat és Frida is fárasztja.

via GIPHY