Kálloy Molnár Péter eddig csak annyit mondott, hogy megvan, köszöni, most azonban már részetesebben is beszámolt arról, mit kellett átélnie, amikor annyira rosszul lett október 28-ai előadása közben, hogy rohammentő vitte kórházba. Napokig kezelték, rehabilitációja is hetekig tarthat még. 

Furcsa érzésem volt. Azt hittem, szorít a mellényem, és rettenetesen izzadtam, de ezt a heves játékomnak tudtam be, hiszen Sir Basil szerepe nagyon sok energiát kíván. Már egy nappal korábban mondtam egy ismerősömnek, hogy nagyon fáradtnak érzem magam. A szünetben aztán Frankó Tücsi kolléganőm biztatására megvizsgált az ügyeletes orvos, és jobbnak találta mentőt hívni. Pár napot töltöttem csak kórházban szerencsére, azóta szigorú napirend szerint kell élnem: pihenés, diéta, gyógytorna

- nyilatkozta a 48 éves színész a Borsnak, majd hozzátette, hogy rosszullétének komoly következményei vannak: gyakorlatilag újjá kell születnie, ha jót akar magának. Az orvosok pihenésre kényszerítik, és csak fokozatosan térhet vissza a színpadra. A színész azt mondja, megijesztették a történtek, ugyanakkor ráébresztették, hogy komoly életmódváltásra van szüksége, és a dohányzásról is le kell szoknia.