A napokban derült ki, hogy az Eurovízió magyarországi előválogatójában, A Dalban kik indulnak, illetve az is, hogy kik fognak zsűrizni. Egy olvasói levélből kiderült, hogy némi összeférhetetlenség lehet a versenyben.

A zsűriben helyet foglaló Mező Misi és a tehetségkutatón induló Nomad zenekar dobosa együtt zenélnek a Naza formációban.

Megkerestük az MTVA-t, hogy az említett ügy miatt fennáll-e a részrehajlás lehetősége. A sajtóiroda válasza szerint az, hogy Mező Misi és Mihalik Ábel ismerik egymást, együtt zenélnek, nincs semmilyen befolyással a zsűritag által majd megfogalmazódó értékítéletre.

A Dal című dalválasztó show-műsor mindenkori zsűrije ismert és elismert művészekből, zenészekből és zenei szakemberekből áll. A zsűritagok hiteléhez nagyban hozzájárul zenei múltjuk és jelenük, mely során elkerülhetetlen, hogy együtt dolgozzanak, zenéljenek más művészekkel. A Dal nem egy megszokott tehetségkutató műsor: a show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi magyar dalok szülessenek. Így rendszeresen jelentkeznek olyan előadók, zenekarok, akik már huzamosabb ideje az ország zenei életének szerves részét képezik, és előfordul, hogy szakmai kapcsolatban álltak vagy állnak a zsűri valamelyik tagjával. Ezek a kapcsolatok azonban semmi esetben sem befolyásolják A Dal zsűritagjainak értékítéletét, akik a műsor során részrehajlás nélküli szakmai véleményüket fejezik ki

- írta az MTVA.