Palik László semmi pénzért nem kezdett volna újra tévézni, mivel, ahogy mondja, már az a munkája, hogy két fiával, Vincével és Vilmossal töltse minden idejét. A TV2 programigazgatója azonban addig hívogatta, amíg végül kénytelen volt igent mondani, ugyanis nem tudott olyan kitétellel előállni, amelyre ne az lett volna a csatorna válasza, hogy megoldják. 

Nem teljesen világos, mire utal ezzel, mindenesetre a Borsnak elmondta, hogy az utóbbi 8 évben, amíg nem tévézett, hitelesnek tűnt saját maga előtt is, aztán a sok nyaggatástól teljesen ellágyult a szíve, és meghatódottságában hirtelen igent mondott a TV2-nek. Ennek folyománya, hogy hamarosan a csatornán futó extrémsport-reality, az Exatlon Hungary műsorvezetője lesz.

Félóránként hívogattak. Különböző indokokkal mondtam nemet, de mindenre az volt a válasz: megoldják. A harminchárom év alatt engem így még senki nem akart. Ez megható volt számomra

- nyilatkozta a lapnak, majd hozzátette:

Nyolc évig nem zaklattak ezzel, de én azt tanítottam a fiaimnak, a sport az edzés, a verseny pedig az ünnep. Úgyhogy amikor Vilmos tudomást szerzett az ajánlatról, azt mondta, el kell vállalnom. Hiába magyaráztam neki, hogy nekem már az a munkám, hogy velük legyek. Erre az volt a válasza, látni akarja, amikor én vagyok versenyben.

Palik Lászó hamarosan forgatni kezd a csatornával, így december 25-én is távol lesz a családjától. 

A képernyő nem hiányzott egy pillanatra sem, kitévéztem magam. Nem maradt bennem hiányérzet, viszont kihívásra vágyom. Hogy ez lesz-e az utolsó dobásom, azt a nézőkre bízom. Ha nem kérnek már a Palik Laciból, akkor elfogadom, viszont ha igen, akkor azt megint megbeszélem a családdal.