Natalie Portman épp a Vox Lux című filmjét népszerűsítette. Az 1990-es évek végén kezdődő sztori szerint Portman egy popsztárt alakít. Két lánytestvér története azt mutatja be, hogy egy iskolai lövöldözés túlélőiként miként tudják a művészet segítségével feldolgozni a történteket. A közösen írt daluk sikeres lesz, de a két lány közül csak egyikből, a Natalie Portman által alakítottból lesz sztár. De itt nem áll meg a sztori.

A lényeg, hogy a film promózása közben egy interjú során Portman kitért a 90-es évek végi 2000-es évek eleji popsztárokra. Az USA Today újságban megjelent interjúban a következőt mondta.

Emlékszem, amikor tinédzser voltam, akkor egy magazin címlapján láttam Jessica Simpsont azzal a szöveggel, hogy "szűz vagyok." Közben nem volt rajta más, csak egy bikini, amitől összezavarodtam. Most akkor mit is akar mondani nekem ezzel?

Simpson olvasta Portman nyilatkozatát, és mivel megszólítva érezte magát az amúgy nagyon bántónak és támadónak nem mondható szövegtől, ezért az Instagramon keresztül válaszolt.

Csalódott voltam reggel, amikor azt olvastam, hogy én "összezavartalak" téged egy rólam készült bikinis fotóval, ami egyébként 1999-ben volt, amikor még tényleg szűz voltam. Mind a ketten közszereplők vagyunk, tudjuk jól, hogy a rólunk készült képekre nem tudunk 100%-ig befolyással lenni, hogy abban az iparban, amiben mind a ketten dolgozunk, folyamatosan skatulyákba próbálnak pakolni minket. 

- kezdte Jessica Simpson.

Akkor is úgy hittem, és most is tartom magam ahhoz, hogy szexinek lenni, bikinit viselni, büszkének lenni a testedre nem egyenlő azzal, hogy le is fekszel másokkal.

- Végül így zárta mondandóját.

Mindig azon voltam, hogy példakép lehessek az összes nő számára. Tudattam is feléjük, hogy nem kell megfelelniük az elvárásoknak, úgy nézhetnek ki, ahogy akarnak, azt viselhetnek, amit akarnak, és azzal szexelhetnek, akivel akarnak, ha akarnak. Én már elsajátítottam a gyakorlatban, hogy ne nézzek le másokat a döntésük miatt. Most, hogy ilyen időket élünk, amikor javában zajlik a Time's Up, amikor már te is rengeteget tettél a nőkért, akkor neked sem kellene ilyen kijelentésekkel megszégyenítened másokat.

Portman egyből reagált is: tisztázta, hogy ő nem akarta Simpsont megbántani, és abszolút egyet tud érteni azzal, hogy a nők kedvük szerint öltözködhetnek, úgy nézhetnek ki, ahogy csak akarnak.

Igazad van. A nők azt vehetnek fel, amit akarnak, és úgy viselkedhetnek, ahogy akarnak. És ezt nem is lehet felróni nekik. Ami az összezavarodottságomat illeti: akkoriban csak egy lány voltam, aki a közönség szeme láttára nőtt fel, és nem tudtam mit kezdeni a média kettős üzenetével, amik a nők viselkedéséről szóltak. Nem akartalak megbántani, szégyenbe hozni, mert csak tisztelni tudlak a tehetségedért, és a hangodért, amit nem csak éneklésre használsz, hanem arra is, hogy bátorítsd és erőt adj a nőknek az egész világon.

Ezzel véget is ért az apró nézeteltérésből lett közepesen nagy balhé.

(Tmz)