2015 végén Charlie Sheen megerősítette a hírt, hogy HIV-pozitív. Az addig tigrisvérű, emberfeletti képességekkel rendelkező bulikirály élete teljesen megváltozott. Valahol még jót is tett neki az amúgy nem éppen pozitív bejelentés. Igaz, hogy még voltak botrányok vele kapcsolatban, például akkor, amikor a volt barátnőjét halálosan megfenyegette. Végül elkezdett a biztonságos szex mellett kampányolni és óvszereket árulni, sőt, a vegánságba is belekóstolt.

Most, az ember, aki saját elmondása szerint annyit drogozott, hogy abba más simán belehalt volna, kijelentette, hogy egy éve tiszta. Erről pedig egy fényképet is megosztott.