Májusban derült ki, hogy Pély Barna és Galambos Dorina válik. Egy 15 éve tartó kapcsolat, melyből 4 év házasságban telt el, most véget ér. Mint kiderült: a barátság marad, de elválnak, mert mind a ketten a karrierjükre akarnak koncentrálni. 

Pély Barna a Blikknek adott interjút, melyben elárulta, hogy miként telt az eltelt fél év, amikor nem lehetett tudni semmit sem a magánéletéről.

 Igazából a válásom előtt sem nyilatkoztam a magánéletemről. Szerintem mindenkinek fontos, hogy bizonyos részeket az életében egyedül éljen meg. Ez nem feltételenül azt jelenti, hogy egyfolytában magányos vagy, hanem azt, hogy magadba kell nézned, hogy jó döntéseket hozz. Nem jó, ha mindig befolyásol valami, vagy valaki. Ez a félév az én félévem volt, és nagyon élveztem, hogy mindent egyedül dönthetek el és nem szól bele senki. Persze voltak segítőim. Tanácsadók azért kellenek.

Azt is közölte, hogy csak poénból regisztrált fel egy netes társkereső oldalra, hogy kiderüljön, ráharap-e a sajtó. Ráharapott. Továbbá az is kiderült, hogy szerinte nagyképűség lenne kijelenteni bárki részéről is, hogy készen áll egy új kapcsolatra, mert általában akkor szoktak a nagy pofára esések történi.

(Blikk)