Ruby Rose december közepén szembesült a magyar egészségügy helyzetével, amikor egy budapesti kórházba volt kénytelen ellátogatni. Annyira ledöbbent az állapotokon, hogy kisebb sokk után elhatározta magát, hogy valamit tesz az egészségügy felvirágoztatása érdekében. Ez már önmagában is elég lehetett volna, hogy a színésznőben megvan a szándék, nem csak panaszkodik, hogy milyen borzalmasak itt a kórházak. A héten viszont kiderült, hogy tényleg nem a levegőbe beszélt. Vett a Heim Pál Gyermekkórháznak tiszta lepedőket és ágyneműket, illetve rengeteg játékot.

Curtis is hasonlóan nemes tettet hajtott végre:

100 ezer forintot adományozott a miskolci kórház javára.

Ezt a pénzt azoknak a leukémiás gyerekeknek szánta, akik a kórházban kénytelenek tölteni a karácsonyt.

(Bors)