Kevin Spacey-t az elmúlt időszakban többször is megvádolták szexuális zaklatással. Voltak, akik kiálltak mellette, voltak, akik nem. Guy Pearce azt mondta, hogy Spacey egy nagyon taperolós férfi; Judi Dench elfogadhatatlannak tartotta, hogy az ismert vádak miatt essen el szerepektől.

Az egész ügy úgy kezdődött, hogy Anthony Rapp 2017 október végén azzal vádolta meg Kevin Spaceyt, hogy a színész annak idején meghívta egy, a saját lakásán tartott buliba, majd az ágyára fektette, és fogdosni kezdte őt. Rapp akkor még csak 14 éves volt. Spacey kiadott egy közleményt, melyben bocsánatot kért, de nem ismerte be tettét, azt viszont határozottan kijelentette, hogy mostantól melegként éli életét. Ezt követően nem adott életjelet magáról.

Ezért is volt furcsa, hogy a semmiből kirakott egy videót, amin Frank Underwoodként szerepel. A monológ nem kicsit áthallásos. Beszél arról, hogy eltűnt, de úgyis tudja, hogy mindenkinek hiányzott; hogy mindenki tudja, hogy mit tett, próbára tette az embereket a sokkoló öszinteségével, amivel elérte, hogy bízzanak benne, annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy nem kéne. Kijelenti, hogy tudja, hogy mit akar mindenki, azt, hogy visszatérjen.

Kevin Spacey (@kevinspacey) által megosztott bejegyzés,

Egyszerre utal a Netflix sorozatának, a House of Cardsnak a karakterére, Frank UNderwoodra, illetve saját magára is. Ez akár egy szimpla karácsonyi jópofaság is lehetne a színész részéről, hisz december 24-én jelent meg a 3 perces videó - és a kommentek alapján a rajongók minden további nélkül örültek Spacey visszatérésének, elfelejtve a szexuális zaklatásokról szóló vádakat - de pont ezzel egy időben derült ki, hogy 2016-ban egy 18 éves fiú nemi szervét fogdoshatta egy bárban, mire az áldozat futva elmenekült, és közben azt mondta egy nőnek, hogy "Kevin Spacey meg akar erőszakolni." Az áldozat állítja: videója is van az esetről.

(TMZ)