Január harmadika van, ami azt jelenti, hogy tegnap volt Zámbó Jimmy halálának az évfordulója. A tragédia éppen 18 évvel ezelőtt történt, szóval idén lesznek nagykorúak azok, akik abban az évben születtek, mikor a csepeli király máig tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte magát. Ám annak ellenére, hogy már ennyi idő eltel a hivatalosan balesetnek nyilvánított esemény óta, minden év első napjaiba a bulvár napilapok jelentkeznek újabb információkkal A Tragikus Éjszakáról. Idén sincs ez másként.

A Blikk most a pisztoly oldaláról közelítette meg az esetet és kinyomozták, hogy mi lett a fegyver sorsa. Mint kiderült, miután a rendőrségi vizsgálat lezárult, a család nem kérte vissza a Berettát, amit így egy fegyverbolton keresztül értékesítettek.

Tehát a Zámbó Jimmy halálát okozó pisztoly jelenleg is forgalomban lehet, sőt a tulajdonosa talán nem is tudja, hogy milyen revolver van a birtokában.

Eközben a másik napilap, a Bors, a minden évben megtartott megemlékezésre látogatott ki Csepelre, ahol a családból csak Zámbó Árpyval találkoztak, aki már most meglapozta a jövő évi híreket, hiszen sejtelmesen elpöttyentette, hogy:

Maradjunk annyiban, egy nap kiderül az igazság.

Ezzel pedig talán arra utal, hogy ő tud, vagy legalábbis tudni vél valamit arról, hogyan és miért sült el a pisztoly, de egyelőre nem kívánja ezt a nyilvánossággal megosztani.