Nem először írunk arról, hogy egy Hajnalka nevű nő zaklatja az Operettszínház művészeit, különösképpen Peller Károlyt. A hölgy korábban már a színész feleségének is hazudta magát és belopózott az otthonába, ami után Peller megtette a szükséges lépéseket, azaz értesítette a rendőrséget, felvette a kapcsolatot egy biztonsági céggel és bekameráztatta a házát. Ám most szilveszterkor olyan kellemetlenség érte, ami miatt jelenleg 24 órában biztonsági őr vigyáz rá.

2018 utolsó éjjelén ugyanis részeg fiatalok hajtottak bele a kerítésébe, ami annyira megrongálódott, hogy perpillanat nem alkalmas arra, hogy a színész lakhelyén kívül tartsa a zaklatót. Peller a Blikknek mesélte el a történetet, amiben azon felül, hogy így Hajnalka számára megszűnt az őket elválasztó fal, az is rettenetesen kellemetlen, hogy a kár értéke többmillió forintra rúg, ráadásul teljesen bizonytalan, hogy mikorra tudják rendbe hozni a megrongálódott kerítést. Amíg pedig ez a helyzet fennáll, a színésznek folyamatosan szüksége lesz a biztonsági őr védelmére.

Egyéb híreink csütörtök reggeli kávé mellé:

  • A Blikk gyermeki naivitással csodálkozik rá, hogy Hosszú Katinka bizony sokat és kőkeményen edz. Ha ez az ön számára is újdonság, akkor itt elolvashatja, miből áll a sportoló napi rutinja.
  • Szintén a Blikk egyik munkatársa volt az, aki kiszúrta, hogy Weisz Fanni nem viselte a jegygyűrűjét, mikor Áder János újévi beszédét tolmácsolta. Mielőtt azonban megírták volna, hogy a modell öt hónappal ezelőtt kötött házassága válságban van, megkérdezték őt is, így kiderült, hogy a magyarázat nagyon logikus: a gyűrű becsillogott volna a képernyőkön.
  • Ha viszont valami amolyan „pikánsra” és „arcpirítóra” vágyik így reggel, akkor olvassa el a Bors gyűjtését arról, hogyan nyilatkoznak a külföldi és magyar színésznek a szexjelentekről! Juj!
  • Mindeközben pedig a ValóVilágban elérkezett a kihívás napja és Greg megnevezte az ellenfelét, aki VV  Vivi lesz. Erről itt van egy videó is, ha már ennyi betű után jobban esne csak nézni valamit: