horoszkóp
DSC8768

Szabó Zsófi: Sarka Katával változatlanul szeretjük egymást, de most nem járunk össze

2019.01.31. 13:02

Ahogy korábban írtunk róla, a héten az RTL Klub bejelentette, milyen műsorokkal készülnek a tavaszi szezonra. Ezek között lesz egy, Szabó Zsófi által vezetett, Toplista című új, bulváros, visszaszámlálós show, aminek kapcsán beszélgettünk is a műsorvezetővel. Először arról, hogyan érintette, mikor tavaly év végén kiderült, hogy megszűnik a Story Extra, aminek három évig volt a háziasszonya.

Megszoktam már, hogy ha egy ajtó bezárul, a következő kinyílik. Főleg a kollégák azok, akik hiányoznak a Story Extrából, hiszen nap-mint nap együtt dolgoztunk, megbeszéltük egymás örömeit, bánatait. Nagyon örülök, hogy a Reggeli mellett a Toplista műsorvezetőjeként is lehetőséget kaptam a csatornától

– magyarázta Szabó Zsófi, aki így folytatta:

A Toplistát szerdánként este, főműsoridőben láthatják majd a nézők. Nem készülők nagyobb változásra, mert önmagam leszek. Nekem fontos, hogy mindig magamat adjam.

DSC8712
Fotó: Kaszás Tamás/Velvet

Szabó Zsófi most egyszerre több műsorban is megmutathatja milyen, hiszen a Toplista mellett a Reggelit is vezeti és a Gyertek át!-ban is feltűnik majd. Így pedig adja magát a kérdés, hogy van ideje bármi másra a munka mellett?

Ezt természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy reggel 8-tól este 8-ig dolgozom. De igen, sok munka van, viszont nagyon sok időt töltök a kisfiammal is. Úgy kell most elképzelni az életemet, hogy nem nagyon járok shoppingolni, moziba, a barátnőimmel kávézni. Dolgozom, emellett pedig anyuka és feleség vagyok. Mostanában inkább a barátnőim jönnek el hozzánk, együtt főzünk és közben jókat beszélgetünk

- mesélte az anyaságról Szabó Zsófi, akitől azt is megtudtuk, hogy igen, ez az új élethelyzet minden barátságára kihat, még az egykori legendás Sarka Katával való kapcsolatára is.

Katával változatlanul szeretjük egymást, de most nem járunk össze. Mikor még nagyon jóban voltunk, akkor egy más élethelyzetben voltam, hiszen nem voltam még feleség és anya

- mondta Toplista és a Reggeli háziasszonya, akinek az új műsorát február 20-ától láthatja majd az RTL Klubon.