Lovasi András felesége, akit a Válótársak című sorozatban is lehetett látni, most a következő történetet osztotta meg.

10-12 éves koromban engem is rendszeresen terrorizált néhány lány az iskolából, megvertek, megaláztak. [...] Egyedül akartam megoldani. Büszkeségi kérdést csináltam belőle. Végül persze minden kiderült, mert elég komoly viselkedészavart okozott nálam, depressziót, és átkerültem egy másik iskolába.

A történet itt nem ér véget. Leírta azt is, hogy 10 évvel később találkozott az egyik lánnyal, aki bántalmazta őt. Csak összefutottak egy boltban. Röviden beszélgettek is, amiből kiderült Földes számára, hogy bántalmazójában egyáltalán nem hagyott olyan mély nyomot a korábban történtek, mint benne, sőt, azt mondta, hogy jó, hogy találkoztak, valamikor meg is ihatnának egy kávét. A színésznőnek már attól is görcsbe rándult a gyomra, hogy meglátta azt, aki egy évtizede megverte, megalázta őt az iskolában.

Ezt fejtegeti hosszabban az alábbi posztjában, melyben a szülők felelősségét is megemlíti.

Földes Eszter 2017-ben arról is írt, hogy szexista, hímsoviniszta megaláztatásban volt része, és a szereposztó dívány létezik. 

(bors)