Lényegében a címben le van írva minden fontos információ. Talán annyi még fontos, hogy ez nem A tanár díszleteiben, színészekkel, az egészet megjátszva történt, hanem az utcán, egész konkrétan a Katona József Színház előtt, a való életben.

A színész a KrizShow-ban mesélte el, hogy látta, amint egy férfi fellök egy nőt és egy hatéves gyereket, mire ő váltott pár szót az illetővel, aki aztán torkon vágta Nagy Ervint. A színész ezen a ponton határozta el, hogy akkor itt a tetteknek kell beszélnie. Elmondása szerint vagy 12-szer rúgott a férfiba.

 Nem vagyok rá büszke, mert nem szeretem az erőszakot, de nem bírom, ha belém kötnek. [...] Én nem szoktam kezdeményezni a verekedést, de ha kapok egyet, akkor nem kell kétszer mondani. Nem bírom az igazságtalanságot. Ez a szituáció pedig az volt, mert volt benne egy gyerek.

Arról nem esett szó, hogy ez pontosan mikor is történt. Az biztos, hogy a Katona főbejárata előtt történt, ő meg az említett színház tagja 1999 óta, szóval az eset akár 20 éves is lehet. Ettől függetlenül persze, ami történt, megtörtént.

(Bors)