Lilu 2018 novemberében jelentette be Facebook-oldalán, hogy terhes, azóta pedig egyre több képet tölt fel Instagram-oldalára egyre jobban gömbölyödő hasáról. Így volt ez most is.

Lilu első gyereke, Dávid 2009-ben született, még az Insta-őrület előtt, úgyhogy róla nem tölthetett fel hasonló képeket a netre, sőt. Fiát csak nagyon diszkréten jeleníti meg a közösségi médiában: ahogy mindig, úgy az alábbi képen sem látható az arca.

Ami viszont második kisfia közelgő születését illeti: úgy tűnik, hogy Lilu nagyon élvezheti mostani terhességét, ugyanis büszkén és gyakran mutatja meg egyre jobban gömbölyödő hasát, ami nem csak császármorzsával van tele.

Azt hiszem, nem lettem nagyon aggódós kismama... pedig picit tartottam tőle...mondjuk az egyik kedvenc hobbim, hogy néhány naponta meghallgatom a kisfiam szívhangját, (a Dávidtól megörökölt, és véletlenül megtalált szívhangfigyelővel) mert egyszerűen boldoggá tesz... (olyan, mintha lovak vágtáznának)... és jó, hogy megörökítjük ezeket a pillanatokat, jó lesz együtt végignézni, amikor arról mesélek neki, amikor meg a hasamban volt... Dávidnak is a saját magáról szóló történetek a kedvencei...

– olvasható a kép mellett.