A Michael Jacksonról szóló Leaving Neverland című film által kirobbant botrány, mely szerint az énekese gyerekeket molesztált, most tovább gyűrűzik. Ezúttal azonban nem újabb vádakkal illették Jackót, épp ellenkezőleg: keresztlánya állt ki mellette. 

A 27 éves Lucy Lester, Jackson keresztlánya azt nyilatkozta, hogy szerinte Jacko teljesen ártatlan. Lucy apja, Mark Lester (legnagyobb teljesítménye, hogy szerepelt az 1968-as Oliver! című angol musicalben) 18 éves korában találkozott Jacksonnal és olyan jó barátokká váltak, hogy Mark Jacksont kérte fel, hogy legyen lánya, Lucy keresztapja.

Lucy apja, aki színészi pályáját maga mögött hagyva ma csontkovácsként dolgozik, korábban már megvédte a sztárt Wade Robson és James Safechuck vádjaival szemben. A két férfi a Leaving Neverland című dokumentumfilmben azt állította, hogy 10 és 7 éves korukban az énekes szexuális kapcsolatban álltak az énekessel.

Lucy Lester a fenti vádakat színtiszta hazugságnak tartja és apjához hasonlóan szintén meg van győződve róla, hogy Jackson ártatlan. 

100 százalékig biztos vagyok benne, hogy semmi olyasmi nem történhetett, amit feltételeznek róla. Soha még csak fel sem merült bennem semmi ilyesmi, nem láttam és nem hallottam semmit, amitől kényelmetlenül éreztem volna magam a közelében - mondta a keresztlány. 

A nőt felkavarják a Jacksont ért rágalmak, főleg, hogy szerinte olyanok terjesztik, akik nem is ismerték a férfit. 

Szerinte Jackson egy kedves, családbarát férfi volt. 

Lucy és a két lánytestvére is szoros kapcsolatot ápolt Jacksonnal, az énekes még a híres moonwalkra is megtanította keresztlányát és a 18. születésnapi bulija előkészületeiben is sokat segédkezett. 

Lucy két testvére még a híres Neverlandben is járt, 2005 karácsonyát pedig Jackson szorgalmazására az egész Lester család az énekessel töltötte.

via: Daily Mail