Cher bevallotta Jimmy Fallon műsorában, hogy az „I Got You Babe″ című száma első hallásra nem is tetszett neki, majd a róla szóló Brodway-musicalről is mesélt. 

A téglavörös parókában és flitteres ruhában pompázó énekesnő a show-ban felelevenítette, hogy amikor az akkori férje, Sonny Bono felkeltette és az éjszaka közepén lejátszotta neki az I Got You Babe című számot, nem tetszett neki, és ahelyett, hogy végighallgatta volna, inkább visszaaludt. 

Amikor Sonny megpróbálta megtanítani a dalt, az éjszaka közepén ébresztett fel. Áthívott  a másik szobába - mert akkor még csak az egyik szobában volt bútorunk. Azt mondta: ""Cher, megvan a szám, gyere és énekeld el" és csak mondta és mondta és mondta, mire én azt feleltem, hogy inkább nem. Nem gondoltam úgy, hogy ez egy jó szám, úgyhogy inkább visszamentem aludni. 

Ekkor még nem tudhatta, hogy az  I Got You Babe a Sonny-val készített első közös albumának első kislemeze lesz 1965-ben, mely megalapozza a házaspár hírnevét. 

Cher a műsorban ezután a róla szóló Brodway-darabról mesélt, melynek az írásába ő is beleszólt, és nem fél olyan részeket is megmutatni benne a múltjáról, amit eddig még nem ismertek a rajongók. 

Az emberek azt hiszik, ismernek, de persze ez nem igaz .Ezért beletettem azokat a kevésbé megnyerő részeit is a karrieremnek, amikről senki nem tudott, amikről senki még csak nem is sejtette, hogy megtörtént a színfalak mögött. Vannak benne persze vidám részek is, de nagyon nehéz megnéznem a musicalt, még úgy is, hogy már többször is láttam és tudom, melyik jelenet következik. 

Cher ezután egy tátogós karaoke-versennyel távozott a színpadról, melyet meg is mutatunk. Reméljük, nálunk jobban tudja értelmezni ezt a minket kissé zavarba hozó videót, ami kareokénak pocsék, viccnek meg még rosszabb.