Nemcsak Für Anikó küzd gerincsérvvel: Freddie-nek is erős fájdalmai vannak ugyanezen okból. A színész nem akarta, hogy megműtsék, de a május közepén, Tel-Avivban megrendezett Eurovíziót nem hagyja ki, ahol kommentátorként közvetít majd a magyar nézőknek az eseményről. 

A Dal 2019 műsorvezetője április közepén nyilatkozott a Borsnak arról, hogy bár gerincsérve van, nem műtteti meg magát, inkább gyógytornával és egy többhetes rehabilitációs programmal próbál javítani az állapotán. 

Freddie az Eurovízió sajtótájékoztatójára is nagy fájdalmakkal érkezett, de ahogy a Borsnak elmondta, még ez sem tántorítja vissza, hogy május 12-én Tel-Avivba utazzon. 

Fáj a lábam, elég fáradékony vagyok, de jobban vagyok. Naponta négyszer-ötször tornázom,  a nagy visszatérés viszont még odébb van

- nyilatkozott állapotáról.

Az énekes, akit már a legstílusosabb magyar férfinek is megválasztottak, utalt arra is, hogy a mostani fellépéseit lemondta, de ahogy a szavaiból kiderült, lehet, hogy hamarosan már újra láthatjuk őt a színpadon.

A márciusi, április koncerteket le kellett mondanom, de májusban már igyekszem eleget tenni az összes felkérésnek.