A romantikus házassági sztori után most egy kellemetlen történet került elő. Egy járókelő állítása szerint, Demcsák több közlekedési szabályt is megszegett, illetve furcsán viselkedett, mikor a rendőrök igazoltatták. A műsorvezető került már bajba korábban is: 2016-ban két évre vették el a jogosítványát ittas vezetésért.

A Riposzt magazin írta meg, hogy egyik olvasójuk szemtanúja volt, mikor a 40 éves műsorvezető közlekedési szabályt szegett hétfő este, amit észlelt a rendőrség és ezért igazoltatták őt. 

Később be is kísérték, mivel az igazoltatás során furcsán viselkedett, feltételezhetően alkoholt fogyasztott. 

A cikk több részletében is feltételezésekre alapoz. Konkrét bizonyíték - az olvasói történeten kívül - még nem jutott tudomásunkra. A Velvet próbálta elérni a műsorvezetőnőt telefonon, azonban egyelőre nem sikerült. 

Amennyiben reagál a történtekre, cikkünket frissíteni fogjuk.