Először Barcelonában kapták lencsevégre Hosszú Katinkát, ahogy új párjával sétál, azóta találgatják, ki lehet az úszó új szerelme. Úgy tűnik, most választ kaptunk a kérdésre. 

Ahogy a Bors írja, Hosszú Katinka válása után először az úszópartnerével, a nála 5 évvel fiatalabb Dudás Dániellel jött össze, de hamar kiderült, hogy nem illenek annyira egymáshoz.

Katinka erős egyéniség, azonban ő is szeretné magát egy még erősebb férfi mellett jól és biztonságban érezni. Dani nem egy karizmatikus valaki

- árulta el a Borsnak egy anonimitásba burkolózó személy. 

Kettejük különválása eléggé drasztikusra sikerült: Dudás Dániel nemcsak elköltözött Hosszú Katinka albérletőből, de úszóklubot is váltott, így került vissza egykori edzőjéhez, Gelencsér Andráshoz, akinek van egy 33 éves fia, Máté - vele látták Hosszú Katinkát Barcelonában is. 

Hogy Katka mikor és hogyan melegedett össze Mátéval, azt nem tudom. De az biztos, hogy a rendkívül jóképű srác teljesen levette a lábáról. Nagyon szerelmes, és ez minden pillanatában érződik

- mondta a Bors forrása. 

Az úszók a Mare Nostrum versenysorozat miatt utaztak Spanyolországba, ahol Hosszú Katinka 2 aranyat is szerzett. 

A Bors informátora nem akarja megjósolni, mennyire lesz hosszú életű a kapcsolat, de az úszónő barátai és ismerősei drukkolnak nekik.