Kris Jenner leghíresebb lánya meglehetősen elfoglalt mostanság. Egyre szélesebb körben terjeszti például saját sminkmárkáját, ami immáron nem csak arcon használatos termékeket jelent, hanem akár teljes testre kenhető alapozót is. Június elején megszületett negyedik gyerekük, Kim Kardashian most pedig a Twitteren jelentette be, hogy megvalósult a projektje, amiről 15 éve álmodott. Ez pedig nem más, mint egy Kimono Intimates névre keresztelt kollekció alakformáló alsóneműkből.

Kim nagy örömmel mesélte rajongóinak, milyen széles lesz a választék ezekből a fehérneműkből, az internet népe azonban nincs lenyűgözve a kollekciótól, és a twitterezők több ponton is belekötöttek Kim legújabb innovációjába – írja a The Daily Dot.

Egyesek azt sérelmezik, hogy a kampányhoz készült fotókon minden nőnek egyforma, Kim Kardashianéhoz hasonló teste van, és ezt rettenetes marketingnek tartják. Ahogy azt is, hogy kvázi egyszerre indította útjára ezt a kollekciót a legújabb testsminkjeivel.

Voltak olyanok is, akik a márka nevét sérelmezték, amit Kim egyértelműen azért választhatott, mert úgy gondolta, végre van egy ruhadarab, amiben a saját neve is benne van. Habár maga a kimono szó sokkal inkább „kímonó” kimondva.

Miért pont kimono? Ennek semmi köze a japán kultúrához vagy tradíciókhoz. Mi lenne, ha inkább azon dolgoznál, hogy a nők elfogadják a testüket, ahelyett, hogy ilyen természetellenes formákat öltenének?

− írta egy felháborodott twitterező.

Egyébként sokak szerint már maga a kampány is nevetséges. Többen retweettelték Kim Kardashian kampányfotóit, és olyanokat fűztek hozzá, mint

biztos mindegyik darab fogyiteával és étvágycsökkentő nyalókával érkezik majd.

vagy, hogy

A cucc mellé biztos jár majd Kim plasztikai sebészének telefonszáma is.

Mindezek mellet néhányan a fekete kultúra keselyűjének nevezték a celebritást, szerintük ugyanis most, hogy már kvázi kisajátította azt, próbát tesz a japán kultúra kizsákmányolásával is.

Bár voltak hűséges rajongók, akik teljesen beleszerettek Kardashian legújabb ötletébe, a legtöbben nemtetszésüket fejezték ki. Kardashian persze próbálja oldani a feszültséget, például olyan kiírásokkal, mint, hogy

Tök vicces, a Kimono logóját Kanye rajzolta.