horoszkóp

Cicciolina állítja, az olasz politikusok és volt férje tehetnek róla, hogy tönkrement

2019.06.28. 14:34 Módosítva: 2019.06.28. 15:10

A hazai és az olasz sajtót is bejárta a hír, hogy Cicciolina, azaz Staller Ilona csődbe ment. Az egykori pornódíva lakását, relikviáit és egyéb értéktárgyait is eladásra kínálta. Már többször kijelentette, hogy életét az ügyvédeken túl exférje, Jeff Koons és a legújabb olasz parlament keserítette meg, ugyanis egyiktől sem kap egy vasat sem.

Staller korábban az olasz parlamentben dolgozott, mint képviselő, ezért több ezer eurós járadékot kapott egészen addig, míg azt meg nem szüntették. E mellett a milliomos egykori férjét, Jeff Koonst is hibásnak tartja lehetetlen anyagi helyzete miatt. Szerinte felfoghatatlan, hogy a róla készült festményeket, szobrokat jelenleg is több százezer dollárért árverezik el, ő pedig ebből egy eurocentet sem lát.

A férjem kisemmizett. A legértékesebb műveit mind én ihlettem, vagy valamilyen módon szerepelek bennük. Felháborító, hogy nem kapok cserébe semmit. Kétségbeejtő az anyai helyzetem, a házamat nem tudom eladni, a válás óta nagyon rosszul mennek az ingatlanok Rómában, így kénytelen vagyok a relikviáimat eladni. Ruhák, szexuális segédeszközök, fehérneműk, Milánóban kerülnek kalapács alá. Ezek mellett járom még ma is az olasz tengerpartok szórakozóhelyeit, még mindig sorok állnak a topless műsorom miatt, hála az égnek. Illetve van jó pár ötletem. Például egy olyan városbemutató, ahol együtt pizzázom a turistákkal. A tévébe is keresnek, talán jön egy műsor végre, ahol én is helyet kapok

- mesélte korábban Staller a Velvetnek.