Sváby András, az ATV műsorvezetője bölcsődébe vitte kétéves kisfiát, és pont vette volna ki a gyereket az autó hátsó üléséről, amikor...

az ajtó rá volt hajtva a fenekemre, amikor egy hatalmas csattanást hallottunk, és éreztem, hogy belénk jöttek. Az autós elkapta mögöttem a hátsó ajtót, de ahelyett, hogy megállt volna, hogy megnézze, mi történt, továbbhajtott.

Az 51 éves műsorvezető a Blikknek mesélte el részletesen a történteket, a lényeg, hogy hajszálon múlt, de nem sérült meg senki, a sofőr viszont egyelőre nem lett meg, de Sváby megjegyezte a rendszámát.

Az utóbbi időben kicsit leszoktunk a hírösszefoglalókról, de ma van még pár hazai vonatkozású apróság, amiket gyorsan listázunk önnek egy-egy mondatban.

  • Autóbalesete volt Prinz Frédéric von Anhaltnak, Gábor Zsazsa özvegyének is, akit nemrég interjúvoltunk meg. Beverly Hillsben egy autópályán hajtottak a kocsijába, ami totálkárosra tört, a 76 éves férfi kisebb zúzódásokat szenvedett és két hétig nyakmerevítőt kell viselnie a Berliner Kurier szerint.
  • A Blikk meginterjúvolta Jordán Adélt, amiből kiderül, hogy a Katona József színház színésznője nemcsak színésznő, hanem végzett jógaoktató is.
  • Palvin Barbara ott volt a hétvégén a Volt Fesztiválon, de már el is hagyta Magyarországot, amit az Instagramon írt meg, egy vicces kutyás szelfivel körítve.
  • Gáspár Bea szakácskönyvet fog kiadni novemberben, tudtuk meg a Blikkből.
  • És végül: új dala van a társkeresésről Kocsis Tibornak és Dér Heninek, Sorszám címmel. A két énekes közül az előbbi azt nyilatkozta a Blikknek, hogy nem szereti a netes társkeresést, részben azért, mert sokan azt feltételezik a fotói láttán, hogy ez igazából nem is ő, csak valaki visszaél a képeivel. Íme a dal.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Sváby András kocsijába belehajtottak, amíg kisfiát vette ki a hátsó ülésről

A hírösszefoglalóban Sváby András balesete, Gáspár Bea készülő szakácskönyve és Palvin Barbara vicces búcsúja Magyarországtól.

6 · Jul 03, 2019 08:46am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments