horoszkóp
IMG 6219

Osvárt Andrea: Sokszor éreztem azt, hogy nem vesznek komolyan

2019.07.06. 10:04

Osvárt Andrea gyakran szembesült azzal, hogy nőként nem veszik elég komolyan a munkájában, főleg itthon, Magyarországon.

Ha egy csinos nő bemegy valahova, akkor gyakran úgy állnak hozzá, hogy ő most képzel magáról, mit keres itt. Nyugatabbra jobb a helyzet, mert ott inkább teljesítmény alapján ítélnek meg

– meséli tapasztalatait Osvát Andrea a Spektrum Home-on futó NőComment! című talkshow következő adásában.

Korábban egyébként Gryllus Dorka is elmondta, hogy pályája elején egyik férfi kollégája azt mondta neki, hogy

Te csak ne gondolkozzál!

Erre reflektál most azzal, hogy nemrégiben egy nagyon fiatal kolleginája szót emelt valamiért a színházban, benne pedig felébredt egy kellemetlen érzés ezzel kapcsolatban. A hölgy azonban nem kapott becsmérlő választ, ez pedig kellemes meglepettséggel töltötte el Gryllus Dorkát, aki ilyen fiatalon még nem mert volna olyan módon kiállni magáért, ahogyan most.