Gyuricza Dóra a Best magazinnak mesélt arról, hogy a Michelin-csillagos séf egy igazán romantikus, de erős férfi. Szerelmük kezdete óta azonban nem mert főzni neki, fél attól, hogy túl kritikus lenne vele.

Ahogy arról a Velvet is beszámolt, a Konyhafőnök séfje és játékosa között már a verseny alatt is izzott a levegő, de egészen addig nem történt semmi, míg Gyuricza ki nem esett. Utána rögtön randira hívta a mesterszakács, azóta pedig felhőtlen boldogságban töltik mindennapjaikat, immár négy hónapja.

Bár négy hónappal ezelőtt kiestem, szerintem mégis én vittem haza a "főnyereményt". Jenő egy erős férfi, pontosan érzem mennyire vigyáz rám. Azokra a kis részletekre is tud figyelni, ami egy nőnek nagyon fontos. Nem olyan trubadúros módon, nem ír verseket, de meghallgat, megérint, megpuszil, és azonnal válaszol az üzeneteimre (…)

- mesélte a Konyhafőnök egykori játékosa a lapnak.

A Best cikkéből az is kiderül, hogy Rácz Jenőnek komoly tervei vannak szerelmével, mind szakmailag, mind a magánéletben. A séf elképzelhetőnek tartja, hogy később együtt dolgozzanak. Bár nagy a boldogságuk, Gyuricza  elárulta, hogy a verseny óta nem főzött a séfnek, mivel úgy tartja nehéz lenne vele felvenni a versenyt - szerinte túl kritikus lenne, hiába is állítana mást.