horoszkóp
Tankcsapda 20180302-11

A Tankcsapda frontemberének azt mondták a gyerekkórusban, hogy biztos nem éneklésből fog megélni

2019.07.14. 08:39

Lukács László meglepő történettel állt elő. A banda alapítója már gyermekként is a zene szerelmese volt, és lelkesen járt az általános iskolai kórusba. Zenetanárnője azonban azt mondta neki, hogy nincs tehetsége az énekléshez.

Egy dologban biztos vagyok. Nem tudom, mivel fogsz foglalkozni életed során, de hogy nem énekelni fogsz, az egészen biztos

– idézi fel tanárnője szavait Lukács László a Spektrum Home-on futó NőComment! című talkshow következő, vasárnapi adásában.

Az műsorból kiderül, hogy a történet boldogan végződik, ugyanis 40.születésnapján az énekes egy régi kórusfotót kapott egykori tanárnőjétől, melyhez egy bocsánatkérő levél is tartozott.

A srácok egyébként arról is beszámolnak, hogy volt már részük kényszerleszállásban észak-amerikai turnéjuk alatt.

Csak néztem a magasságot. 10 ezer méter magasan voltunk, és azt mondták, 10 perc múlva le fogunk szállni

– meséli a szürreális élményt Sidlovics Gábor.

Szó lesz még a banda tagjainak neveltetéséről, saját gyerekeikről, és Youtube-csatornájukról, illetve arról is, hogy fennállásuk 30. évfordulójának alkalmából nagyszabású bulikkal készülnek rajongóiknak.