Az Egyesült Államok elnöke nagy Twitter-harcos hírében áll. Amellett, hogy napjában többször is megosztja gondolatait, gyakran köt bele vélt ellenségeibe is ezen a platformon. Múltkor Elijah Cummingsra tett nem túl elegáns megjegyzést, a dologba pedig bár közvetetten, de Barack Obama és felesége is beszállt.

Trumpot világszerte vagy szeretik, vagy utálják, de egy biztos, rengetegen csináltak és csinálnak is belőle viccet, ez pedig most sem történt másként. Egy Paul Spelman nevű férfi ugyanis megalkotta az elnök fejét formázó robotot, ami minden egyes Twitter-posztja után kiköp egy fájdalomcsillapítót.

Megtanultam, hogyan kell programozni és létre akartam hozni egy projektet, amin keresztül gyakorolhatom, amit tanultam. Nem mellesleg  új képességekre is szert tehetek. Valami viccesre gondoltam, ami remélhetőleg egy kicsit megnevetteti az embereket, de emellett azt is bemutatja, milyen rendhagyó módon közelíti meg Trump az ország vezetését

– mondta Spelman a Daily Dotnak.

A gép egyébként egy kód alapján működik, ami aktivál a robot fejében egy motort, akárhányszor csak az elnök Twitterén új poszt jelenik meg. Ennek következtében elfordul benne egy kar, kieresztve ezzel a pirulákat.

A projektet többnyire pozitívan fogadták, de Spelman egy idő után letiltotta a kommentelési lehetőségeket, mert elmondása szerint „a Trump támogatók a legrosszabb emberek a világon”.