A 17 éves énekesnő jelenségéről már korábban írtunk. Billie Eilish karrierje azóta egyre feljebb és feljebb ível, így nincs oka panaszra. Még annak ellenére sem, hogy sosem mosolyodik el, ha fotózzák.

Egyszerre közkedvelt és megosztó is a személye, tehetsége azonban világszerte elismert, így most az a megtiszteltetés érte, hogy szerepelhet a Rolling Stone magazin címlapján. Az énekesnővel természetesen interjú is készült, ahol hozta a formáját, és különös infókat osztott meg magáról.

Furcsa terve például az, hogy örökre gyerekorvoshoz járjon, elmondása szerint ugyanis ő sosem lesz 27 éves, mert az túl öreg. Ez még az édesanyja szerint is nagyon bizarr, hiszen ha belépnek a rendelőbe, akkor ott ücsörög egy csomó négyéves, mellettük pedig a 17 éves lánya.

Eilish elmondása szerint soha életében nem vett CD-t, és azt is közölte édesanyjával, hogy a brokkoli nem nő magától, ezért nem hiszi el, hogy kiskorában szedett ilyet a kertből. Mert megnézte a neten, és ott ezt írták. Van egy hátizsákja beépített hangszórókkal, illetve egy autója is, amit a 17. születésnapjára kapott, miután letetette a jogsit. Egy Dodge Challenger, amit Dragonnak (azaz Sárkánynak) becéz, és „imádja a seggét”.

Az interjút készítő riporter egyébként azt is írja, hogy bár az énekesnő állandóan a szemét forgatja, és minden fotóján úgy néz ki, mint aki éppen a halálra vár, valójában egy vicces és szerethető fiatal lány, aki élőben igenis mosolyog.