Most már több mint biztos: ez a hétvége a szakításokról szól. R. Kárpáti Rebeka és Gaál Noémi után most Miley Cyrus is különvált szerelmétől, Liam Hemsworth-től. 

A tavaly decemberben összeházasodott pár útjai különváltak, számolt be róla elsőként a People. A lapnak egy énekesnőhöz közeli forrás azt mondta, közösen állapodtak meg a szakításról, így legalább mindkettejüknek több ideje marad a karrierjére és saját magára. 

Miley Cyrus és Liam Hemsworth egyik legnagyobb problémája ugyanis az volt, hogy párként és külön-külön, a másiktól függetlenül is megváltoztak, eltávolodtak egymástól. Ettől függetlenül elvileg békésen váltak el, közös állataik felügyeletéről is megegyeztek: felváltva viselik majd a jószágok gondját. 

Úgy tűnik, Miley Cyrusnak hamar sikerült túltennie magát a férjén, ugyanis éppen Como tópartjánál vakációzik barátnőjével, a The Hills sorozatból is ismert Kaitlynn Carterrel, akivel nagyon összemelegedett a vízparton. 

Közös vakációjukról lelkesen be is számoltak közösségi oldalukon, igaz, azt a képet nem töltötték fel, amikor egymással csókolóztak, pedig ez is megtörtént. 

A csókolózós képekért kattintson ide.