Úgy tűnik, Vajna Tímeához hasonlóan Demcsák Zsuzsának is szinte minden nap jut egy-egy oldal a sajtóban. Bár a műsorvezető jóval kellemesebb időket él meg, mint Andy Vajna özvegye, azért neki is kijutott a rosszból mostanában.

Nemrégiben mentőt kellett hívni hozzá, elvették a jogosítványát, tegnap pedig arról számoltunk be, hogy értékes ékszerek tűntek el a lakásáról. A Blikk kereste a műsorvezetőt, de sem ő, sem pedig férje nem voltak elérhetőek. Demcsákék szomszédságában azonban körbekérdeztek, és meglepő válaszokat kaptak.

A lap által megkérdezett lakók nagy része értetlenül állt az eset előtt, sokan nem is hallottak arról, hogy lopás történt volna, a többiek pedig arról számoltak be, hogy azon a környéken ez nem is jellemző.

A másik épületben hallottam olyanról, hogy besurranó tolvajok vittek el dolgokat, de a mostaniról nem tudok semmit. Lehet, hogy jelentkeznek majd a rendőrök, de eddig nem kerestek meg minket

– mondta egy másik szomszéd a Blikknek.

Egyes források szerint egyébként olyan ember tehette rá a kezét Demcsák ékszereire, akit jól ismert. A Life.hu információ szerint ugyanis nem feszítették fel a műsorvezető ajtaját.