horoszkóp
GettyImages-1172635135

Melanie Martinez horrorfilmet rendezett, ami pont olyan furcsa, mint ő maga

2019.09.06. 10:51 Módosítva: 2019.09.06. 11:07

Melanie Martinez neve valószínűleg sokuknak új, pedig az énekesnő már 2014 óta dolgozik a zeneiparban. A The Voice című tehetségkutatóban tűnt fel először, ahol Britney Spears Toxic című számát adta elő egyetlen gitárral a kezében. A műsorban nagy sikert aratott, majd még ebben az évben megjelent első albuma is, a Dollhouse.

Az énekesnő sajátságos stílusával ragadja meg azokat, akik a dalait hallgatják vagy a klipjeit nézik. A 24 éves Melanie hangja leginkább egy kislányéhoz hasonlít, és természetesen a külseje sem hétköznapi. Az énekesnő frizurájának egyik fele mindig a fekete, a másik pedig rózsaszín, kék vagy épp szőke. Emellett van egy szépséghibája is, ami különlegessé teszi, ugyanis első két foga között jókora rés tátong. Ami pedig a színes tetoválásokat illeti, nos, az is van neki bőven.

Melanie második albuma, a Crybaby 2015-ben debütált, Soap című dalát pedig minden tinilány kívülről fújta. Azóta nem sokat szerepelt, leszámítva azt a 2017-es incidenst, amikor az énekesnő egyik ismerőse azt állította, hogy a lány megerőszakolta őt. Melanie Martinez reagált a vádra, és azt vallotta, semmi olyan nem történt köztük, amit ne akartak volna mindketten. A dolog végül elcsendesedett.

Tegnap azonban még nagyobb dolog történt vele: debütált a K-12 című film, amelyet az énekesnő írt, rendezett, és még a zenét is ő szolgáltatta hozzá. A horrorban ő alakítja a főszereplőt, akinek a karakterét voltaképpen már a Crybaby albumban felépítette. Bár a film premierje még csak tegnap volt, már most 7,4-es értékelést kapott az IMDb-n, ami meglehetősen jónak számít.

Az énekesnő nagyvonalúan feltöltötte a másfélórás filmet Youtube-csatornájára is, amelyet bárki megtekinthet. A kommentszekció egyhangúan pozitívan fogadta Melanie Martinet alkotását, sokan hálásak például azért is, amiért nincsenek reklámok, amelyek belerondítanának a filmélménybe.